Üdvözletem!
Nem tudom, hogy mivel kezdjem, szóval
leírom a legelejét: Idén, február 20-án magába szippantott a keleti kultúra,
akarom mondani a zene. Egészen, kereken 3 éve nézek animéket, s ugye az is keleti dolog,
mármint japán. Ugyebár lehetnek Amerikában készült animációs filmek is, de én
azt is animének nevezem, főleg ha a megvalósításban Japán is közreműködött.
De térjünk vissza a zenére: Emlékszem
régebben, úgy két éve kitettem egy SHINee posztert a falra, így kerestem rájuk.
A YouTube ajánlotta Big Bang-et, végül rátaláltam a Bangtan Boys-ra. Akkor láttam
először a BTS-től a Fire c. zenés videójukat. Azt gondoltam, akkor látom
először és utoljára. Párszor rájuk kerestem, sőt mi több, tesómmal a
Bulletproof számot napi szinten néztük − persze kemény 4-5 napig. Aztán utána
ki is halt az érdeklődésem.
Idén pedig jó sok időt töltök Twitteren,
láttam, hogy sokan kiírják, Not Today, emiatt kezdett furdalni a kíváncsiság,
hogy vajon milyen szám, ki az előadó. Beírtam a keresőbe, és ki is dobta, hogy
BTS – Not Today. Haha, pont egy nappal előtte jött ki az MV.
Beleszerettem a videóba.
Ma pedig úgy döntöttem, hogy nekiállok és
leírom az álmaimat. Khm, nem, nem fanfiction-ökre gondolok, bármennyire is imádtam
írni őket 2013-ban. Azóta írok, de másfél éve leálltam a történetes blogjaim
publikálásával. Maradt nekem a személyes szennyem (mármint oldalam), ahova
kiírom a lelkemet.
![]() |
| Előre is bocsi a bocsánatkérésekért. |
Szeretném az olvasók tudtára adni, hogy
tisztelem az összes zenészt/énekest/bandát/együttest, akármit fogok írni nem a
megsértésük a célom, sőt az se, hogy észrevegyenek. Észrevenni? Hah, ugyan már.
Morzsa vagyok az univerzumban. Azt is meg kell, hogy említsem, hogy elég új
nekem még a k-pop/j-pop láz, szoktam fangörcsölni is, de még az írásba nem tudom
beleélni magamat, szóval ne várjatok/számítsatok sokra.
Kérdezhetitek, akkor mégis mi a fenéért
kezdtem el. Elmondom: Valahol el kell kezdeni. Én úgy gondoltam, hogy leszek
elég bátor és megteszem az első lépést; március 8-án létrehoztam a blogot. A
második lépésnek a bemutatkozást tartom, bár szerintem az írásaim fognak érdekelni,
nem az életem, személyem. Ha tévedek, szóljatok, imádok túlzásokba esni
magammal kapcsolatban.
Ja, és ezt mindig is ki akartam
próbálni...
*hatásszünet*
Szia Rebi és Reni (muhahaha), mivel tudom,
hogy olvassátok, hozzátok szólok, és megköszönöm, hogy olvassátok e szent
mondatot.
Mivel imádok interneten keresgélni, és új dolgokat megtudni, rákerestem, hogy az internet szerint mi a fene a K-pop. A Wikipédia mindig is cukin leírja, hogy mi is van valójában, szóval tessék:
A K-pop többek között elektronikus, hiphop, pop, rock és R&B alapokon
nyugszik és különálló zenei műfajként tartják számon.
A koreai popzene alapjai az 1920-as évek trot műfajára
vezethetőek vissza, ezeket a dalokat a japán enkadalok befolyásolták.
A második világháborút követően elkezdett megnőni az amerikai
kultúra befolyása Koreában, ami a populáris zenére is kihatott. Az 1970-es
évek hippi-kultúráját, valamint az 1980-as évekbeli balladák korszakát 1992-ben
éles fordulópont követte, ekkor jelent meg a Seo Taiji & Boys nevű
együttes, akik új alapokra helyezték a koreai popzenét, megalkotva a mainstream popdalok
sikerformátumát.
A saját szokásrendszerével, különleges
módon strukturált rajongótáborával és egyedi gyakornoki rendszerével külön
szubkultúrát alkotó K-popot úgynevezett idolegyüttesek (azaz fiú- és
lányegyüttesek) dominálják. Hasonlóan, mint az nemrég emlegetett Bangtan Boys,
vagy a Big Bang, a Beast, a Super Junior, a SHINee, a 2NE1,
a Wonder Girls vagy a Girls’ Generation, de számos sikeres
szólóelőadó is létezik, mint például PSY, Rain, BoA, Se7en, Jay
Park, I Hjori vagy IU.
A K-pop-ipart a kiadóként is funkcionáló
ügynökségek irányítják, melyek közül piaci részesedés tekintetében a három
legnagyobb az S.M. Entertainment, a YG Entertainment és a JYP
Entertainment.
A K-pop leginkább Ázsiában van elterjedve,
hatással van az ázsiai divatra, több előadó is divatikonnak számít.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Arra kérlek, hogy beszélj. Nekem nem jelent gondot, ha negatív, amit mondasz. Nem fogok védekezni, csak mert nem tetszik, amit hallok. Mindig is kíváncsi voltam/vagyok a vélemény(ek)re, legyen az jó, akár rossz. Csak bátran, szűntesd meg az érdeklődésem/görcsölésem!☺