[It's heaven] no 1.

Üdvözletem! 

              Nyári szünetnek köszönhetően egész napokat agyalok sztorikon. Eddig úgy terveztem, hogy a Seventeen-nel fogok valamit összehozni, s őszintén beszélve, úgy mentem rá a bejegyzés írására, hogy most bizony össze fogok hozni egy jó kis novellát. Aztán nagy könnyedséggel megszületett az első mondat, ami után azt gondoltam, hogy simán menni fog. Az ötlet egyébként az volt, hogy úgy írok, mintha a középpontban forgó személynek címezném a mondataimat. Száguldva értem el a megjelenő személy leírásához, ahol egyszerűen az agyam és a szívem együttes erővel vették át felettem az irányítást, s a drága, kis cuki Joshua eltűnt a képzeletemből, helyére pedig valaki olyan lépett, aki nagyon közel áll hozzám: Park Chanyeol. Khm, hát… ja. 

Azt hiszem, hogy ma van egy hete és egy napja, hogy leírtam az első mondatot. Belegondolva nem is igazán értem, hová húztam ennyit, csak egyszerűen megzavarodtam, mikor nem úgy alakult, ahogyan azt szerettem volna. 

Jó olvasást!

24K - It's Heaven

Minél többet nézem mosolygós arcodat, annál jobban tudatosul bennem; mennyire is szeretlek. Azért, aki voltál, akivé váltál, s aki majd leszel az oldalamon az utolsó napomon. Akárhányszor kerültünk egymás mellé, te mindig megfogtad a kezem, és végig vezetettél az alig kitaposott úton, vaksötétben. Éltettél. Nélküled nem igazán érzem magamat jól. Nem érzem magam élő embernek, csak személyiség nélkülinek. Ha nem vagy mellettem, a létezésem értelmét veszti, és mindig rám tör a depresszió, melyet a testvérem elvesztése okoz. Viszont, a hiányérzetem máris alább marad, amint megjelensz. Simogatod a kezeddel a kezemet, őrized a szemeddel a szememet, és ápolod a lelkeddel a lelkemet, melyen óriási lyuk tátong. Nem mondom el elégszer, csak naponta, mennyire örülök, hogy azon az éjszakán beléd botlottam. Szó szerint. Emlékszel? 

A város leghíresebb klubjában voltunk, de nem ismertük akkor még egymást. Egyedül mentem el, te viszont a barátaiddal jöttél és jól érezted magad velük. Én pedig depressziósan kértem egymás után a tequilákat, hogy elfelejtsem az elkövetkezendő temetést. Aztán megjelentél a feszes fekete farmeredben, ami kiemelte izmos lábaidat, melyhez egy lenge, fehér hosszú ujjú inget húztál. A nyakadnál három gombot direkt kigombolva hagytál, hogy rálátást kapjunk arra, ami a laza felsőd alatt rejtőzik. Nem bántam, sőt mi több, egyenesen örültem a látványodnak. Megbabonázott.

Az alkohol miatt először azt hittem, hogy hozzám jöttél, ezért feléd fordultam és kíváncsian bámultalak. Aztán rá kellett jönnöm, hogy csak italért jöttél a pulthoz. Szomorú voltam ezek után, de az este folyamán többször is jöttél, minden alkalommal csodáltalak. Végül negyedik fordulónál rám emelted a tekinteted, s én megpillanthattam az arcodat. Gyönyörű voltál, ahogy a neonfények visszaverődtek verejtéktől fénylő, íves nyakadon. Arcod hosszúkás, kerekded volt, szemeid folyamatosan fénylettek, mintha minden, amit látnál a kedvedre lenne. Látószerveid sarkában nevető ráncok voltak, miközben úgy tettél, mint én: tetőtől-talpig végig mértél. Belepirultam, s pár másodpercig a földet kezdtem el pásztázni, mintha olyan érdekes lenne. Ám nem bírtam sokáig, hiszen felakartam fedezni az arcod minden egyes szegletét. 

Az állkapcsod elütött a többi emberétől, a füleid is sokkal inkább szembetűnőek voltak, mint nekik. De ez megcsillogtatta a szemem. Tekintetem újra a tiédbe fúrtam, hogy az aranyló barna szempárba nézhessek. 

Szemléletemet kicsit lejjebb folytattam; megcsodáltam piciny orrodat, ami tökéletesen illett az arcodra. Még lejjebb vándoroltam, az ajkaidra. Párnáid teljes összhangban voltak, sokan irigyellnék. Felsőajkad vékonyabb volt, mint az alsó, ezért vált olyan kivételessé, mivel pont egymáshoz illettek. Az alsó párnáidon vörös foltok voltak, mintha régebben sokat harapdáltad volna, de még nem gyógyult meg. Mosolyra húztam ekkor a számat, hiszen én még a mai napig is rágom az ajkamat, főleg stresszhelyzetekben.

Észrevetted, hogy elidőzik a szemem a puhának tűnő, telt, rózsaszín ajkaidon. Rám mosolyogtál, amitől megjelentek a gödröcskéid. Abban a percben azt éreztem, tényleg Heaven-ben vagyok. Vicces, mert pont ez volt a klub neve.

Vissza akartam mosolyogni, de ekkor ellépett egy magas alak mellettem, s így ráébredtem, hogy nem rám, hanem rá mosolyogtál azzal a gyönyörű mosolyoddal, ami miatt kihagyott a szívem egy-két ütemet. Az érkező hozzádhajolt és súgott valamit a füledbe, amitől a szemeid vággyal teltek meg. Azt kívántam, bárcsak rám néznél azokkal a szemekkel.

Úgy éreztem, menten elájulok, ha a közeledben maradok. Amint az érkező távozó vendég lett, leugrottam a bárszékről. De megmozdult alattam a talaj, s mintha egyenest az öledbe löktek volna. Kínos volt. Szerettem volna abban a percben ezt a dolgot meg nem történtté alakítani, ámbár ma örülök, hogy akkor úgy alakult, hiszen hozzám szóltál; megkérdezted, hogy jól vagyok-e. Lassan kecmeregtem fel a combjaidon ülve, a válladat markolászva próbáltam segíteni magamon, hogy minél hamarabb távozhassak az intim szférádból. 

Óráknak tűnő próbálkozásokon mentem keresztül az alkohol fogyasztásom miatt. Aztán a karodat a derekam köré fontad és segítettél nekem lábra állni. Velem meg újra forogni kezdett a világ, de most nem a tequila szállt a fejembe, hanem az érintésed váltott ki belőlem ilyen reakciót. 

Akkoriban nagyon félénk voltam, szinte minden pillantástól zavarba jöttem, ezért kerültem az emberek tekintetét. De a tiéd más volt. Hívogató. Csábító. Csibészség bújt meg benne, olyan, mintha valami rosszat tettél volna, de kész vagy letagadni. Megakartam fejteni ezt a rejtélyt. De a zavarodottságom nem engedte, hogy kutakodni kezdjek.

Hamar leráztalak magamról, s szótlanul távozni készültem, mit sem törődve a marasztaló tekinteteddel. Azt hiszem, amint tettem egy lépést, máris elfelejtettem, hogy merre van a kijárat vagy a mosdó, ahol felfirssíthettem volna magamat. Eltévedtem, amit egyikünk sem csodált, hiszen akkor voltam ott először. A keresésemre indultál, pedig csak egy senki voltam a sok részeg ember közül, aki megváltást várt az alkoholtól.

Meg is találtál a teraszon, ahol éppen a korláton kihajolva hánytam. Sugárban. Olyan émelygés tört rám, hogy ha nem fogsz meg időben, akkor átesem a korláton. Azt hiszem, akkor eleresztettem egy nagyon béna poént, azt mondtam, hogy akkor korlátlanul hánytam volna. Egyáltalán nem volt vicces, te mégis nevettél rajta, majd a flakon vizet, amit nekem hoztál a kezembe nyomtad. Először nem értettem, hogy mégis mire fel nekem a víz, de aztán leesett, hogy pár perce hánytam mérgező anyag miatt a szervezetemben. 

Zavaromban a cipőm orrát szemléltem és az attól pár centire lévő hányáskupacomat. Lecsavartam a kupakot az üvegről , és jókorát húztam belőle, hogy eltűnjön az undorító érzés a számban. Majdnem megittam az egészet, csak a végén maradt egy kicsi, amit az arcomra tartogattam. Amilyen béna voltam, a hajkoronámra is jutott, amit ki is nevettél. Az államhoz nyúltál és a fejemet magad felé fordítottad, csak azért, hogy a szemembe tudj nézni, majd a kezeddel kisimítottad a hajamat a szememből. Azt akartam ordítani a képedbe, hogy tűnj el innen és hagyj békén, de egy hang se jött ki a torkomon. Helyette könnyek kezdtek záporozni a szememből. Zokogva szorítottam mellkasomra a karjaimat összefonva, te pedig nem szóltál semmit, csak magadhoz öleltél. Nyakhajlatodba fúrtam az arcomat, majd azt suttogtam, minden az én hibám, ahogyan az is, hogy meghalt a testvérem. Persze neked fogalmad sem volt arról, hogy miről beszélek, mégis mi bajom lehet. Mást sem tettél, csak csendben simogattad a hátamat, miközben a karjaidba zártál. 

Amint csillapodott a sírásom, amit csakis neked köszönhetek, képtelen voltam az arcomat elmozdítani a védelmet nyújtó testedtől. Az illatod drogként hatott szervezetemre, így az alkohol mellett annyira elkábultam, hogy mozdulni se tudtam, se beszélni, lélegezni. Azt hittem, ha teljesen elárasztanál, azon nyomban elájulnék. 

− Hagyj békén − mondtam neked halkan, miközben próbáltam összeszedni magamat és ellökni tőled. De te vasmarkokkal szorítottál magadhoz. Kezedet a nyakamra csúsztattad, majd óvatosan megcsókoltál. Amint az ajkaink összeértek, ellepett a mámor. Reszketve ragadtam meg az inged sarkát, amit rángatni kezdtem, hogy megbizonyosodjak arról, nem álmodok-e. Ettől a mozdulatomtól nem bírtad ki, hogy felbőszülve közelebb húzz magadhoz. 

− Elpirultál − suttogtad a fülembe rekettes, mély hangon. Akkor hallottam először ilyen tisztán, de a gerincemen bizsergés futott végig. Azt akartam, hogy a nevemet is ugyan így ejtsd ki. Zavartan a mellkasodba fúrtam tekintetem. Hallottam, hogy nagyot sóhajtasz, majd az ujjaidat végighúzod a hátamon, fel a nyakamon, és a hajamba túrsz. 

Hirtelen felindulásból fenevad szenvedéllyel emeltél fel a korlátra, én pedig derekad köré fontam a lábaimat. Nem mertem a szemedbe nézni, féltem, hogy majd meglátom az aranylóan barna tekinteted. Hajadba túrtam, de szintúgy kerültem a tekinteted. Amit észre is vettél, ezért az állam alá nyúlva felemelted az arcomat, majd mélyen a szemembe fúrtad a tied, és beharapott ajkakkal közelítettél vészjóslóan újra az ajkaimhoz. Képtelen voltam uralkodni magamon, az egyik kezemmel megragadtam a tarkódat és ajkaidat a sajátomra húztam. Elégedetten hümmögtél, s cirógatni kezdted puha ujjbegyeiddel a nyakamat. A másik kezemmel simogattalak, ahol csak értelek; a karodat, a hátadat, majd a nyakadat és az arcodat. Te pedig csak magadhoz szorítottál, mintha bármelyik percben kámforrá válnék. Az ujjaiddal cirógattad a fejbőrömet, a hajamba túrva lazítottál a szorongásomon. Szinte minden testrészünk egybeolvadt. Ez a csók felülmúlhatatlan volt. Zihálva váltunk el egymástól levegőért kapkodva. Arcom égett a vágytól, ahogyan az aranylóan barna tekintetedbe bámultam. Szemedbe lógott pár sötét tincsed, amitől még ellenállhatatlanná váltál. 

− Menjünk szobára? − kérdezted csábos vigyorral az arcodon, a homlokodat az enyémnek döntve. Hirtelen sok gondolat cikázott végig a fejemben, köztük az is, hogy akár meggyilkolhatsz, megkínozhatsz a szobában, ahova vezetni készültél. 

Elkaptam a pillantásom a féloldalas mosolyra húzódó arcodról. Kezemet a mellkasodra tettem, úgy löktelek el magamtól, hogy helyet szerezzek magamnak a korlátról való leugráshoz. Pár lepést hátráltam tőled, miközben hitetlenkedve ráztam a fejem.

− Hé-hé! − nyúltál a kezem után, majd megfogva azt visszarántottál, én pedig hozzád csapódtam. Két tenyered közé fogtad az arcomat, és totális kétségbeeséssel néztél a szemembe. − Valami rosszat mondtam?

Azt akartam mondani neked, hogy nem, ehelyett azzal próbálkoztam, hogy a tenyereid között lévő fejemet rázom. Sokat pislogtam a pár perces erőlködésem után, majd észrevettem, hogy csillogó szemekkel bámulsz rám. 

− Már rég meg kellett volna kérdezzem − kezdtem bele a pár órás hallgatásom után −, de nem tettem, szóval most megkérdezem: részeg vagy? 

Mosolyra húzódó szádat nem tudtam hova tenni, így azt gondoltam, megvárom a szóbeli válaszodat. De nem kaptam. Helyette rövid csókot nyomtál az ajkaimra, miközben kissé összenyomtad a kezeddel az arcomat.

− Nem. Mégis miből gondolod ezt? − ráncoltad a homlokodat, majd lassan leengedted a karjaidat magad mellé. 

− Jó lenne, ha elmondanád, hogy mégis miért vagy még velem, mert nem vagyok valami főnyeremény! − mérgelődtem rajtad, mert egyszerűen nem akartál nekem nyíltan, ésszerűen válaszolni. Alapjáraton megértettem volna, hogyha csak hozzám szólnak az emberek, de te magadhoz öleltél, megcsókoltál, simogattál és vigasztaltál. Nem tudta az agyam befogadni, hogy egy olyan helyes, széles vállú, telt ajkú, magas, utánozhatatlan hímnemű, mint te, érdeklődik irántam. 

− Rendben, megteszem. Emlékszel a csajra, aki még az éjszaka elején odajött hozzám a bárpultnál, ahol te is ültél? − Tetted fel az egyik legegyszerűbb kérdést, én pedig bólogattam. A csaj, aki akkor ellépett mellettem sokkal teltebb, magasabb és nőiesebb volt nálam. Mindig irigyeltem a nálam különbül kinéző embereket. Olyan hihetetlenül felülmúlhatatlanok, akiket senki sem képes utolérni. Te is egy voltál közülük. − Hát persze, hogy emlékszel... mégis ki ne emlékezne arra a látványra? Nem ismerem, sose láttam, de beleégtek a retinámba a mellei, amiket az arcomba nyomott, miközben azt mondta nekem, hogyha megvigasztalom a "mögötte ülő csajt", azaz téged, akkor lefekszik velem. − A mondandód végét elhúztad, azt gondoltam, hogy az idő húzásáért tetted. Azonban az arcodra pillantva kisebb megbánást véltem felfedezni. De akkor már nem érdekelt, hiszen a karom magától mozdult meg, majd a tenyerem csattant az arcodon: felpofoztalak.