Sziasztok!
Bevallom őszintén, hogy nem terveztem
ennyire elhúzni. Sőt, nem terveztem, hogy írás helyett akár a League of Legends 2017-es Világbajnokságát fogom nézni. (Mint most, ugyanis a nyolcadik nap van ma, juhú.) Nem terveztem, hogy lesz kedvenc
csapatom, sőt, azt sem, hogy a csapatnak tagja egy beszívott Mogyi lesz. De
legalább tanulás helyett is tudok mást csinálni, nem csak írni. Továbbá, takarítás helyett is ezt nézem, föképp, hogy most SKT játszik, muhahaha. Fighting!
Szintén őszintén, nem gondoltam volna,
hogy eddig fogok baszakodni ezzel a résszel. Végül is szerintem megérte, mert 1680
szó, kemény zagyvaság és humor keveréke. Bár az is megesik, hogy nem tudok
viccet vinni a sorok közé, akár megbújtatni mögé, mégis megpróbálom. Ez a
mostani részben nagyon érződik.
Kertelés nélkül, komolyan szólok hozzátok (inkább magamhoz xd), hogy nézzétek el nekem az esetleges hibákat. Néha egy cseppnyi türelmem sincs végigfutni az egész bejegyzést újra és újra, egészen addig, amíg hibát nem találok benne.
Most pedig nem kkaebsong, hanem #SKTWIN.💗
Sóhajtás mellett sikítani is akartam, de
a törekvésem ellenére egy hang se jött ki a torkomon. Helyette remegtem,
ziháltam, akadozva vettem a levegőt, s legnagyobb félelmemmé vált percek alatt
az, hogy elsírom magam. Az álom annyira valósághű volt, hogy azt egyszerűen nem
tudtam elhinni. Egyszerre volt hihetetlen és egyben hihető. Éreztem puha arcát
az ujjhegyeimmel, mint még soha. Teste melegét, szuszogását, kisebb agresszív
megnyilvánulását. Ki ne akarná ezt érezni?
Arcomat a tenyerembe temettem. Vállam
reszketni kezdett, ahogy néma zokogásba kezdtem. Mégis mi a fenéért ébredtem
fel. Ha tovább álmodtam volna, lehet, hogy az álombeli énem elájul és Chanyeol
pedig a karjában viszi haza. Akárhova. Messzire az emberektől, ahol végre
szemlesütve kérhetek tőle elnézést, ő pedig szemrehányóan megmondhatná, hogy
végig tudta. Azt, hogy én mentem neki, nem pedig ő tolatott nekem. Hátrafelé
ugyanis egyáltalán nem láthatta, hogy jövök. Hát persze, hogy én vagyok a
hibás, nekem kellett volna látnom, nem csak néznem. Hiába voltam farkas éhes
hasonlóképpen Yuyuval, nem szabadott volna csak a tálcát bámulnom. Aztán
kiakadni. Fenébe a heves természetemmel, visszagondolva képes lettem volna még
megütni is. Vagyis azelőtt biztos, hogy megtudom, ki is ő valójában.
Nagyon mélyről, valahonnan a szívem
irányítása alatt előtört belőlem egy harci sikoly, ami az én esetemben hörgés
volt. Nagyon lassan, perceken keresztül valami mozgásfélét produkáltam,
kikászálódtam az ágyból. Ahogy csukott szemmel felegyenesedtem, s rövid sétára
indultam a szobámban, ropogtatni kezdtem az ujjaimat. Mindenhol feketeség.
Muszáj volt megfogjam az ágykeretem szélét, annyira megimbolyogtam. Ha nem
teszem meg, lehet, hogy a kis, szőrös szőnyegemre hasalok. Az pedig nem lett
volna jó buli, főleg, hogy szerintem nem lenne erőm feltápászkodni onnan.
Az ajtóhoz csoszogtam a sötétben tapogatódzva,
a nappaliba jutva sikerült felnyomnom az egyik lámpakapcsolót. Bár ne tettem
volna. A hirtelen jövő megvilágosulás nagyon váratlanul ért, főleg a sötétből
előmerészkedő énemet. Majdnem kiégett a retinám, de még időben a szemem elé
kaptam a kezemet. Nagyokat pislogva, kissé nagyon támolyogva Yuyu ajtajához
léptem, miközben legbelül elmotyogtam egy miatyánkot.
− Yuyu − nyivákoltam, ahogy
lenyomtam a kilincset, és átléptem a küszöböt. A szobában kevés fény honolt,
leginkább gyertyák égtek. A halványpiros festék a falakon még fakóbbnak hatott
a gyertyák által. Csodálom, hogy még egyetlen egy poszter, kép nem gyulladt fel
az oltárban. Az ággyal szemközti fal tele volt Byun Baekhyun-ös dolgokkal, s
ezek miatt látogatom a lehető legkevesebbszer ezt a helyiséget. Olyan, mintha
egyenesen a srác bámulna vissza rád vagy ötszázmillió példányban.
Legjobb barátom imádta a szobáját, s vele
együtt mind az ötszázmillió (nyomtatott) Byun Baekhyunt. Szerette az ágyát,
leginkább a plüssöket rajta (meg a plüss Byun Baekhyunt), amik közé szeretettel
bújik meg. Mikor elvonul a szobába, gondolom, hogy mindegyiknek köszön, kezdve
a szeretett SzalonnaExpress-ének a vezetőjének. Tiszteleg egyet, majd beugrik a
macik, kutyák, zöldségek, (khm) szalonnák közé.
Most is az ágyán hasalt, a hátát mutatva
nekem. Minden bizonnyal zenét hallgatott, mint mindig.
− Yuyu − nyávogtam megint,
csak most egy kicsit hangosabban. Összehúztam magam, ahogy lépkedni kezdtem.
Félő, hogy a sok Byun Baekhyun közül az egyik él és lélegzik, megmozdul, majd
segítségért könyörög.
Hirtelen akkorát ugrottam, mint még soha.
A gyér fényben valaki feltűnt a szekrényajtóban. Majdnem akkora, mint én, és
ugyanazt csinálja, mint én… A szekrényajtón tükör volt, amiben megláttam
magamat.
Ming-Yue semmit nem reagált, csak tovább
mozgatta a lábát az ütemre. Éppenséggel a The Eve táncos videóját bámulta
laptopon, teljes képernyőn. Különböző hangokat adott ki, amiket nem tudtam hova
tenni. Nálam ez az egyetlen videó, amit orrvérzés nélkül nem tudok végig nézni,
így csak félig eltakart arccal néztem.
Lassan közelítettem az ágyhoz, a videó már
végét járta, unnie-m lába is pihent. Talpa plafon felé mutatott, ami elég
ihletet adott nekem. Tudom, hogy mi az egyik gyenge pontja (a sok közül, kezdve
Byun Baekhyun-nel) Amint odaértem, megcsikiztem a talpát.
Ordítani kezdett, letépte a fejéről a
fejhallgatót. Rángatózott, teste különleges szögekbe mozdult, de én nem hagytam
abba, inkább mindkét kezemmel bizsergetni kezdtem a talpait. Meg akart rúgni,
de még időben kitértem a lába elől. Azonban ezen erőfeszítése miatt akkorát
fordult az ágyon, hogy a padlón kötött ki.
− Bakker,
Manó − nyöszörgött a hátát dörzsölve, miközben felkelt a
földről. − Meg akarsz ölni?
− Ugyan már, milyen embernek hiszel
engem? − mutattam meg neki a leg ördögibb vigyoromat. Sima
szemforgatás volt a válasza.
− De nekem nagyon úgy tűnik - mondta
sértődötten. − Öreg vagyok én már a csiklandozáshoz.
Tetetett megbánással lebiggyesztettem az
alsó ajkamat. Nyüszítő hangot adtam ki, még az arcomat is megdörzsöltem az
ökleimmel, hogy hatásos legyen. Pár percig ezt csináltam, amíg Yuyu meg nem
bocsátott (igazából másodpercek alatt megtörtént), majd törökülésbe kuporodtam
az ágyára.
− Mi a baj, nem tudsz
aludni? − nézett az éjjeliszekrényen lévő digitális órára, ami
22:17-et mutatott.
− Volt egy álmom Chanyeol-lal, ami
nem hagy nyugodni − motyogtam az orrom alatt.
− Most lepődjek meg, hogy vele
álmodsz? Ezt mindenki tudja − válaszolt hangosan nevetve. Rajtam volt
a sor, hogy megforgassam a szemeimet.
− Nem úgy, ez tényleg álom
volt! − fontam össze a mellkasomon a kezemet és durcásan felemeltem
az orromat.
− Igen? Na, és mi volt benne? −
Ült le velem szemben ő is törökülésbe, majd a térdjeire könyökölve bámulni
kezdett.
− Hát az úgy volt… konkrétan a
holnapi nap játszódott le benne, vagy egy még meg nem történt nap − mondtam
hevesen gesztikulálva, majd miután felfogtam a szavaim tartalmát, homlokon
csaptam magam. − Chh, vagyis persze, hogy nem történt meg. Nem
találkoztam vele soha és nem is fogok.
− Ne legyél már ennyire negatív,
inkább folytasd − kérlelt, bíztatóan rám emelte kíváncsi
tekintetét.
− Nos, vagyis... tudod, csak az eléje
hasonlított a napjainkra, mivel suli után te nem jöttél velem a kajáldába − tartottam
egy kisebb szünetet, talán a hatás kedvéért, vagy, mert nem volt bátorságom
folytatni. Nem tudom, erősen szurkált a szívem és alig kaptam levegőt.
Meglehetősen zavarban voltam minden egyes alkalommal, mikor szóba került
Chanyeol. Szeretek is, meg nem is róla beszélni, de iszonyú kínt érzek a
mellkasomban. − És akkor egyedül mentem kajálni. Aztán tudod… a mai
magas csávó, megjelent a sikátorban és nekinyomott a falnak. Nem úgy, nem
történt semmi… fura vagy ilyesmi − hadartam, hadartam és hadartam.
Hiába próbálok érthetően beszélni, nem megy, mert leblokkol az agyam.
− Hanem? − Yuyu nem bírt nem bele szólni.
Kíváncsian húzkodta a szemöldökét, hol az egyiket, hol a
másikat.
− Az álombeli énem letapizta az arcát, így
láthatóvá vált számára, hogy ő Chanyeol. − Kifújtam a bent tartott levegőt.
Akadozva szívtam újat. Görcsösen vártam az unnie-m reakcióját.
− Mondtam én, hogy ő az − mondta ki a
számára legegyértelműbb magyarázatot. Néha mégis a legegyszerűbb dolog a
legbonyolultabb. Yuyu pedig szereti leegyszerűsíteni, még akkor is, ha úgy
oltári nagy butaság lesz belőle.
− Nem! Ne is folytasd − sikkantottam
félhangosan, majd közelebb hajolva a tenyeremet a szájára tapasztottam. Ha
egyszer elkezdi, sose hagyja abba. Bacon-Unnie kérdőn, majdnem kieső szemekkel
bámult rám, így hozzá tettem a mondandómhoz: − Kérlek!
− Oké, értem én, hogy te nem látod az
esélyt erre, még a csodás álmod után se, de bármi megtörténhet. − Emelte fel
védekezően maga elé a kezeit. Magyarázata végen azonban újra mindentudóan
mutogatni kezdett a mutatóujjával. − Most pedig menj szépen visszaaludni, s
higgy abban, amit a szíved diktál.
− Haha, hogy hihetnék neki, ha nincs is? −
Tettem fel életem egyik legköltőibb kérdését. Láttam Yuyu szólásra nyitott
száját, de még időben megelőztem: − Oké, ne mondd el megint, hogy túl negatív
vagyok. Felfogtam. Jó éjt!
Vállamat vonogatva tápászkodtam talpra. Bevágtam a durcit, nagyot sóhajtottam, de megpróbáltam nem észrevenni magamat. Feltéptem az ajtót, majd hevesen becsaptam magam mögött.
Vállamat vonogatva tápászkodtam talpra. Bevágtam a durcit, nagyot sóhajtottam, de megpróbáltam nem észrevenni magamat. Feltéptem az ajtót, majd hevesen becsaptam magam mögött.
Körülöttem megjelentek a fekete, gomolygó
felhők, amik nagyon lassan ellepik a testemet, végül egyenesen az alig létező
lelkemhez érnek, s azt is bemocskolják. Rég találkoztam már velük, de szinte
mindig felbukkannak, ahogy kételkedni kezdek magamban. Olyankor a hangulatom
nagyon hullámzik, mindenben és mindenkiben a rosszat látom. Nehezen veszem a
levegőt, de az asztmámra fogom a fulladó köhögésemet.
Lekapcsoltam a nappaliban a lámpát, bár
már pont hozzászoktam a fényhez, mégiscsak a sötétre vágytam. A szobámba érve
átvedlettem a sötétkék farmeremet és a bordó kötött pulcsimat a sárga, kacsás
pizsamámra. Telefonomat feldugtam a töltőre az éjjeli szekrényemen, s újra
álomra hajtottam a fejemet.
Reggel dörömbölésre ébredtem.
Elfelejtettem, hogy elfordítottam a kulcsot az ajtómban.
− Nyisd már ki, Loki! Kelj fel! − Ütötte
megállás nélkül az ajtómat ököllel. Mintha megrázott volna az áram,
félrehajítottam a takarómat, s kipattantam a (nagyon kényelmes, meleg) z
ágyból. – El fogunk késni.
− Nincs kedvem bemenni − motyogtam, ahogy
kinyitottam az ajtómat. Yuyu állt ott indulásra készen, még cipő is volt rajta.
Szemei elkerekedtek, a szája is tátva maradt, ahogy észrevette, hogy még sehol
nem vagyok öltözködés téren.
− Szörnyen nézel ki − biggyesztette le az
ajkát. Tudtam, hogy nem szereti ezt a pizsimet, de hogy ennyire. − Nem
viccelek. Mi ez a haj? Mik ezek a karikás szemek? Mi történt a száddal?
− Basszus, te mégis miről beszélsz? −
Félre löktem az útból és végig rohantam a folyosón, egyenesen a fürdőbe. A
szobámban ugyanis nincs tükör, hiszen nem vagyok hajlandó magamat bámulni egész
végig. A kis helyiségbe érve a tükör visszaadta a legijesztőbb látványomat,
amim eddig volt az életem során. A hajam szanaszét állt a fejem tetején, de a
nyakamnál szinte az egészet befedte, annyira megijedtem az álmom és a
történtek miatt, hogy megizzadtam, ezért rátapadt. Arcomat még két lila, óriási
(bazi nagy) karika takarta, ami zombi hatást keltett az egész megjelenésemben.
Az ajkaim kicserepesedtek, az éjszakai tátott szájjal lévő alvásom miatt.
(Bedugul mindig az orrom és ott nem kapok levegőt.) Legtöbbször tudom, hogy
kiszárad a szám, ezért nagyon sokat rágom, az éjjel sem maradhatott el.
Látszódott, hogy tiszta seb és fel van dagadva.
− Te így nem jössz velem sehova! Majd
kimagyarázlak valahogy, csak kezdj végre magaddal valamit! − Ming-Yue idegesen
túrt a hajába, ahogyan végignézett a tükörképemen. Meglépő, de még ő is
elborzadt a látványtól.
− Pedig hulla jól nézek ki − kezdtem bele
a viccelődésbe, de a komoly tekintete belém fojtotta a további poénokat. Sarkon
fordult, s átsétált a konyhába. Az ajtón kikukucskálva láttam, hogy a magának
készített szendvicsek közül kettőt elpakol a táskájába, kilép az
előszobába, hátára kapja a kabátját és a kezében a lakáskulcsot
markolászva kilép az ajtón, majd bevágja maga mögött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Arra kérlek, hogy beszélj. Nekem nem jelent gondot, ha negatív, amit mondasz. Nem fogok védekezni, csak mert nem tetszik, amit hallok. Mindig is kíváncsi voltam/vagyok a vélemény(ek)re, legyen az jó, akár rossz. Csak bátran, szűntesd meg az érdeklődésem/görcsölésem!☺