Hiya!
Ma van egy éve, hogy megnyitottam a blogom kapuját. (amúgy nem telik sorbehúzásra) (vagy wat) (utálom amúgy a bloggeres szerkesztést, de még mindig jobb, mint wattpadon/en) (haha) (kill me) (lol nope) (ok I'm done)
EGY ÉVE. ÉRTITEK?
KICSIT SEM VAGYOK IZGATOTT, DEHOGY.
CSAK TÚLPÖRÖGTEM.
Mondjuk nem jelent semmit, hiszen szinte szart sem értem el az írásaimmal, sőt volt, hogy felbasztam magamat velük, mégis élveztem őket megírni. Részemmé váltak. Nélkülük nem tudnám tovább élni az életemet. Mármint nem mintha lenne életem. Mert még mindig egy élettelen senki vagyok. És írni se tudok igazából normálisan. Csak annyi van bennem, hogy le merem írni, amit gondolok. Ennyi.DE ATTÓL MÉG HIHEEEEEETETLEEEN, HOGY ELTELT EGY TETVES ÉV. NEM?
Boldog szülinapot eme szennyemnek!
Jó olvasást!
Szerda, 02:17
Sajnálom, hogy ilyen későn zavarlak.
Régóta fontolgatom azt, hogy írok neked,
de mindig elvetettem az ötletet, hiszen nincs szükséged egy újabb teherre az
életedben.
Púp lennék a hátadon. Mint ahogy mindenki
másnak.
Félek, de azt hiszem, hogy az összes
bátorságomat megkergetem, és most már tényleg elküldöm ezt a fránya üzenetet
neked.
Szörnyen zavarban vagyok, nem
akartam rád törni, csak elkeseredtem.
Ez az üzenetet véglegesen elkeseredve
írom. Úgy érzem, hogy segítségre van szükségem, de nincs kihez fordulni.
Szerda, 22:07
Fáj, hogy üveges szemekkel bámulok magam elé.
Rossz érzés üresnek lenni.
Rossz, hogy az emberek lenéznek.
Fáj, hogy azt hiszik, hogy utálom őket
egytől egyig.
Rossz érzés tehetetlennek lenni.
Rossz, hogy fintorogva bámulnak le rám.
Elkeseredtem, de ahogy
megpillantom az alakodat a sötét folyosón, olyan, mintha fénysugár világítaná
meg, és ez egy félresikeredett mosolyt csal az arcomra.
Nem merek írni neked.
Nincs választásom: csak te.
De ha megteszem, már te se leszel nekem,
azaz végleg egyedül maradok.
Péntek, 23:23
Sajnálom, hogy nem írtam; azt se tudom, hogy merre van a fejem.
A munkahelyemről majdnem kicsaptak, hiszen egész álló nap szótlan vagyok. Ezt a kollégáim nem tudták szó nélkül hagyni, így megemlítették a főnökömnek.
Kisebb vita keletkezett, aminek a sikolyom vetett véget. Nem szoktam nyilvános helyen kiabálni, ott mégis elszakadt a cérna.
Sajnálom, hogy nem írtam; azt se tudom, hogy merre van a fejem.
A munkahelyemről majdnem kicsaptak, hiszen egész álló nap szótlan vagyok. Ezt a kollégáim nem tudták szó nélkül hagyni, így megemlítették a főnökömnek.
Kisebb vita keletkezett, aminek a sikolyom vetett véget. Nem szoktam nyilvános helyen kiabálni, ott mégis elszakadt a cérna.
Nem is tudom, hogy minek mondom ezt el
neked. Úgysem kapod meg a leveleimet.
Ha mégis, minden bizonnyal télen jó tűzelőd lesz.
Ha mégis, minden bizonnyal télen jó tűzelőd lesz.
Ha csak egyszer az életben
összeszedném magam, akkor végre útnak indulhatnának, de belőlem kiindulva ez
sose fog bekövetkezni.
Sosem lesz bátorságom ahhoz,
hogy a valóságban hozzád szóljak.
Te egy teljesen más szinten vagy.
Én egy senki vagyok.
Elvakít a fényed, hiszen ragyogsz.
Ne, ne is olvasd! Tudod, hogy
mit?
Felejtsd el, amit eddig írtam neked.
Kérlek…
Kedd, 03:07
Bánom, hogy nem mertem eddig elküldeni
neked azokat a bizonyos üzenetek.
Tényleg.
Lassan egy hete, hogy írogatom neked ezeket a leveleket, de még mindig csak az asztalomon sorakoznak.
Tényleg.
Lassan egy hete, hogy írogatom neked ezeket a leveleket, de még mindig csak az asztalomon sorakoznak.
Félek a reakciódtól.
Tudom, hogy túl kedves vagy, így nem
nevettél volna ki, de a bátortalanságom megint legyőzött téged.
Pedig te olyan erős vagy.
Legyőzhetetlen.
Utánozhatatlan.
Utánozhatatlan.
Mégis annyiszor alul maradsz,
és elnyom ez az egész dolog, amit nem tudok irányítani.
Sajnálom, hogy panaszkodok, de
másra nem vagyok képes.
Például tegnap az egyik
kollégám ebédszünetben a hűtőajtót rácsukta a kezemre.
Szerintem a kisujjam eltört, de nem szóltam senkinek.
Szerintem a kisujjam eltört, de nem szóltam senkinek.
És az egészben az a legrosszabb, hogy szerintem
direkt történt az egész. Ma alig tudom megfogni a tollat, hogy írjak
neked. Nagyon nehezen tudom mozgatni az ujjaimat.
Ha jobban megnézem, akkor lehet, hogy be
is dagadt.
Kedd, 06:10
Rémálmom volt: leesett mind a tíz ujjam és
a nyakamhoz gurultak, fel a testemen, majd megfojtottak.
Sikítottam, de senki nem hallotta meg.
Sikítottam, de senki nem hallotta meg.
Aztán egyszer csak beléptél az ajtón, én
pedig félig holtan szólni akartam neked „menekülj!”, de az ujjaim elkaptak
téged, és a szádba másztak, le a torkodon, a gyomrodból pedig véresen és
belesen előtörtek.
Csapzott hajjal ébredtem fel.
Majdnem hánytam. Felfordult a gyomrom.
Megnéztem, hogy megvannak-e az
ujjaim a végtagjaim végéin.
Aztán elaludtam megint.
Szörnyen aludtam. Sőt, nem is
aludtam, hanem fetrengtem az ágyban.
Szenvedtem, mert ha a kezem hozzáért a matracomhoz, ordítottam a fájdalomtól.
Szenvedtem, mert ha a kezem hozzáért a matracomhoz, ordítottam a fájdalomtól.
Aztán egyszer csak zsibbadni kezdett,
végül az álmosság elnyomta a fájdalmamat.
Remélem, hogy veled minden rendben.
Remélem, hogy sose fog megtörténni veled
az, ami velem.
Remélem, hogy minden este szép álmaid
vannak, és kihasználod az éjszakát.
Utálom bevallani, de bántottam
magam. Megtettem, és nincs bűntudatom.
Egyedül csak azt sajnálom, hogy ezt leírom
neked. Meg persze azt is, hogy miattad is nyúltam pengéhez.
Csütörtök, 19:20
Tegnap a felettesem elküldött az
ügyeletre, hogy megvizsgálják a kezemet.
Ismételten én voltam a vesztes a csatában.
Nem feltűnően kinevetett az a kolléga, aki
rám csukta a hűtőajtót. Majdhogynem ördögi kajact hallatott, én mégis úgy
tettem, mintha nem érdekelne. Pedig mélyen legbelül fájt.
Mart.
Csípett a tudat, hogy utálnak, és rosszat kívánnak nekem.
Csípett a tudat, hogy utálnak, és rosszat kívánnak nekem.
Az ügyeleten egyből orvoshoz
küldtek, aki bekötötte a kezemet és a nyakamba helyezte. Azt mondta, hogy ne
használjam 2-3 hétig.
Vajon mi lesz így velem? Mindent azzal a
kezemmel csinálok.
Hazaküldött a főnök; táppénzre.
Mielőtt bealudtam volna a
nappaliban a plafont bámulva, felhívott a nagynéném: a szüleimnek balesete volt,
és most kórházban vannak.
Egyedül vagyok itthon, fogalmam sincs,
hogy mit tegyek.
Nem merek bemenni a kórházba.
Rettegek attól a látványtól, ami ott
fogadhat.
Csütörtök. 21:18
A rokonaim eljöttek értem. Most értünk be
a kórházba.
Félek bemenni a kórterembe.
Megtettem.
Bementem, és azt hittem, hogy a lábam alól kicsúszik a talaj.
Bementem, és azt hittem, hogy a lábam alól kicsúszik a talaj.
Édesapám eszméletlenül fekszik. Gépekre
van kötve a szervezete.
Édesanyám komában van, nem tudni, hogy
mennyi ideig.
Megállás nélkül folynak a
könnyeim.
Azt kívánom, bárcsak én lennék most helyettük.
Bárcsak minden rendben lenne velük!
Jó lenne, ha a világ megszabadulna
tőlem...
Jó lenne, ha minden rendben
lenne nélkülem.
Jó lenne, ha Anya felébredne,
és meggyógyítaná Apát.
Sajnálom, hogy ezeket írom
neked.
Mindent sajnálok!
Nem lett volna szabad, hogy elkezdjem,
mert akkor már te is fogsz tudni róla.
Egyedül kellett volna a sírba
vigyem.
Egyedül kellett volna… nem pedig
belerángatni egy teljesen védtelen, ártatlan, szeretnivaló embert, mint te.
Belegondolni is rossz, hogy
valaha eljutnak hozzád ezek a levelek.
Ne haragudj, tiszta könny lett
a papír, de nem találok mást itt a kórház folyosóján.
Szúr a mellkasom.
Szúr a mellkasom.
Szenvedek.
De a szüleim jobban szenvednek,
és még vagyok olyan szemtelen, neveletlen nyomorék, hogy panaszkodok.
Hazaküldött az orvos, miután
kicserélte a kötést a kezemen.
Péntek, 07:05
Nem tudtam éjszaka aludni.
Vártam, hogy értesítsenek a kórházból, de
nem tették meg.
Nagynénémről sem tudok semmit.
Újra egyedül vagyok.
Fázom.
Remegek.
Remegek.
Nem tudom, hogy mi lesz holnap.
Remegnek a térdeim, ezért ki
sem kelek az ágyból.
Remegnek a kezeim, ezért nem írok neked.
Nem bírom szó nélkül hagyni az
érzéseimet. Te vagy az utolsó választásom.
A reményem.
Annyira szeretném, hogy meghallgass, hogy
a hangoddal elringass.
Simogasd a hátam.
De tudom, ezek csak vágyálmok.
Vágyom rád, sajnálom.
Bevallom, beléd kapaszkodom, mert másba
nem igazán tudok.
Te talán még el is bírsz engem, ha már nem
magadtól tartanál meg.
Nem tudok mozogni.
A könnycsatornáim lassan kifogynak, érzem,
hogy kiszárad a szemem.
Tegnap óta nem ettem semmit.
Ma sem fogok.
Nincs erőm.
Gyenge vagyok.
Mégis reménykedem, hogy minden
rendben lesz.
Hogy… veled jelenleg is minden oké.
Kívánom, hogy te ezt sose éld át.
Nem látok a könnyeimtől.
Hétfő, 04:04
Hétvégén a szüleimet bámultam.
Ültem.
Sírtam.
Sírtam és sírtam.
Sírtam.
Sírtam és sírtam.
Egyszer az egyik kezét szorítottam, máskor
a másikét.
Elárasztottam a kórházi lepedőt a
könnyeimmel.
Szombat este bent éjszakáztam.
Vigyáztam rájuk, és vártam, hogy csipogjon
a műszer.
Vártam, hogy legyen valami életjelük,
mégsem adtak magukról semmi információt.
Az orvos az mondta, hogy
édesapámnak fájdalmai vannak, a bordái több helyen is eltörtek, az egyik csont
akadályozza a légzést.
Azt kérdezték tőlem, hogy tegyék-e
mesterséges kómába. Én egyből nemet mondtam.
Mi van, ha sosem tud felébredni belőle? Mi
van, ha Anya egyedül marad?
Apának rohama lett.
Benyugtatózták, engem kiküldtek a
folyosóra.
Apát egy másik terembe vitték, ahol újabb,
erősebb infúziót nyomtak a szervezetébe.
Anya egyedül maradt, bementem
hozzá, hogy legyen társasága. Azonban minden szavamra a gépek egyenletes
csipogása válaszolt.
Letaglózott.
Estére Apát visszahozták Anya mellé. Jobb állapotban voltak, ahogy egymás mellé kerültek.
Az orvos azt mondta, hogy látja az esélyét annak, hogy rendbe jönnek.
Estére Apát visszahozták Anya mellé. Jobb állapotban voltak, ahogy egymás mellé kerültek.
Az orvos azt mondta, hogy látja az esélyét annak, hogy rendbe jönnek.
Boldogan mentem haza.
Négy perccel ezelőtt értesített az egyik
nővér, hogy édesapámnak megint rohama volt. Anyának pedig lassult a
szívverése.
Nem hagyott nyugodni a gondolat… vajon mi
lesz velem nélkülük?
Oh, ne haragudj, el is
felejtettem, hogy neked írok.
Neked annyira könnyen megnyílok. Amint
meglátom a mosolyodat, azt gondolom, hogy minden renden lesz a végén.
Szombat, 21:34
A hét első felében volt, hogy rendben
voltak a szüleim, aztán szerda hajnaltól rosszabbodott az állapotuk. Apának
rohamai voltak, Anyát többször kellett lélegeztető gépre helyezni, mert a
szervezete nem működött rendesen. Nem vett rendesen levegőt.
Újból pengéhez nyúltam.
Bántottam magam ott, ahol értem.
Sajgott a karom, a szívem.
Mindenem fájt, de megérdemeltem.
Nem tudtam nekik segíteni.
Nem voltam ott időben.
Mindenről én tehetek.
Véres lett a paplanom, ezért kikászálódtam
az ágyból, de meginogtam. Talán a négy nap étel-ital nélkül elfogyasztotta
minden erőmet. Semmit nem éreztem, csak azt, hogy erőtlen vagyok.
Nehéz volt mozgatni a lábamat. Gyorsan
indítottam egy mosást, lemostam magamról az undorítóságot: a rám száradt vért.
Aztán egyszer csak belenéztem a tükörbe,
teljesen véletlenül.
Szörnyen festettem.
Nem csodálom, hogy mindenki itt hagy.
Akartam kezdeni magammal
valamit még a reggel folyamán, de nem tudtam.
Szerettem volna megnézni a
szüleimet, de nem tudtam bemenni a kórházba, mert behívtak dolgozni.
A kollégám, aki nem szeret, fintorogva
nézett a nyakamba kötött kötésemre.
A felettesem azt mondta, hogy eltanácsol egy másik irodába. Nem igazán értettem, hogy mi van, de pár perccel később rájöttem.
A felettesem azt mondta, hogy eltanácsol egy másik irodába. Nem igazán értettem, hogy mi van, de pár perccel később rájöttem.
Amíg otthon vagy a kórházban töltöttem a
napjaimat, addig a munkahelyemen az a pletyka ment, hogy megpróbáltam megütni a
kollégámat, ami persze rosszul sült el. Elestem, és ott tört el a kezem.
Ez a pletyka persze szóról szóra kamu. Sose
lennék képes erre.
Szerintem ezt már te is tudod. Ahogyan
azt is, hogy te tartottál eddig életben.
De senki sem ismer igazán.
Így elfogadtam a tényt, hogy kirúgtak.
Most behívtak a kórházba és
várom a hírt.
Legalábbis vártam egy jó hírt, mit nem
kaptam meg.
Anya szíve megáll, többször is élesztették
újra.
Apának belső vérzése lett, amit későn
vettek észre az orvosok.
Apát este tízkor kezdték
műteni. Azóta is várom a műtét végét.
Várom és sírok.
A papír fölé vagyok görnyedve.
Szorítom a tollamat, és nem tudom
abbahagyni a berögzült mozdulataimat.
Leírom neked nemes egyszerűséggel azt, amit éppen gondolok.
Leírom neked nemes egyszerűséggel azt, amit éppen gondolok.
Vasárnap, 00:11
Apa meghalt éjfélkor.
Alig tudtam felfogni a tényt, hogy nincs
többé, mikor tizenegy perccel később azt is közölték velem, hogy édesanyámnak a
szíve leállt.
Leütötte az utolsó ütemet,
ami... már sose kap választ.
Itt az ideje, hogy a leveleim
szintúgy válasz nélkül maradjanak.
Egy felejthető személy vagyok, akinek nem maradt senkije.
Egy felejthető személy vagyok, akinek nem maradt senkije.
Egy teljesen érthetetlen ember, aki a
szülei halálát egy teljesen ismeretlennek írja le először.
Meg szeretnék halni, de tudom, hogy a
gondolat, hogy te még életben vagy, az éppen elég a számomra.
Éppen ezért hajnali egy órakor feladom a
postán mind a 10 levelet, amit a szörnyű időszak alatt írtam.
Rettegek.
Vajon engem is utolér a halál?
Anya, Apa, sajnálom, hogy ilyen rossz
gyerek voltam.
Sajnálom, hogy elüldöztelek titeket magam
mellől.
Sajnálom,
hogy nem tudtalak titeket megmenteni…
Szia Tesó!
VálaszTörlésNagyon boldog további számtalan ihlettel gazdag évet Neked, és csodás sztorikkal teletömött évet a blognak!
Bocsi, késésben vagyok - csak mint általában. A rész pöpec lett, ahogy általában szokott. Bár ez most kicsit jobban megérintett, de így kellett lennie! Ja! Jó volt, köszi az élményt!
Üdvözlettel,
Legeslegeslegnagyobb rajongód & legeslegeslegjobb tesád
Szia legeslegeslegjobb Tes!
TörlésKöszi mindent, nélküled nem sikerült volna!^^
Köszi, de tényleg, és szívesen, hogy ilyen élménnyel gazdagítottam az élet(nek csúfolt hígfost)edet, valamint remélem, hogy még ezek után is írhatok/hozhatok meglepetéseket!!!négy!4!!
És még egyszer köszi, legfőképpen azt, hogy olvasod (majdnem) mindegy egyes (tetű) soraimat!💖